Elhunyt Burka Éva


2014. november 25-én, hosszú betegség után elhunyt Burka Éva Beatrix, a Vegetatív beidegzés laboratórium korábbi asszisztensnője.


Búcsú Évától

Éva Esztergomban született, és Lábatlanban nőtt fel egy egyszerű, de a munka becsületét a legfőbb értékek között számon tartó családban. Ezt a gondolatot egy életre magáévá tette. Gyermekkorától kezdve mindig azon volt, hogy megfeleljen az elvárásoknak. Szorgalommal, és kitartó odaadással a tökéletességre törekedett. Ez tette őt jó gyerekké, kitűnő munkatárssá, odaadó partnerré, és a legjobb anyukává! Önzetlen segítőkészsége minden helyzetben megnyilvánult, és ha kritikát fogalmazott meg, azt jobbító szándékkal tette. Szerette az új kihívásokat, szeretett tanulni, nem elégedett meg azzal, amit az élet fiatal korában nyújtott neki. Így a vegyipari szakiskola elvégzése után előbb leérettségizett, később szövettani szakasszisztensi képesítést szerzett, és továbbtanult volna, ha az élet megadja számára ezt a lehetőséget. A gyermekévek helyszíne azonban előrevetítette szomorú sorsát, az akkori levegő és környezet akaratán és tudtán kívül olyan expozíciónak tette őt ki, amely évtizedekkel később súlyos betegséghez vezetett. De ne szaladjunk ennyire előre...

Éva sokáig kereste a helyét a világban. Több mindent kipróbált, mielőtt tartósan a laboratóriumi asszisztensi munka mellett kötelezte el magát. Szeretett utazni, belföldön és külföldön egyaránt, és még nagyon sok helyre szeretett volna eljutni. Nem félt az ismeretlentől, elég bátorsága volt hozzá, hogy külföldön vállaljon munkát, ennek kapcsán több évet töltött kint. Szerette a gyerekeket, és ez a szeretet erőt adott neki ahhoz, hogy fogyatékos gyerekeket gondozzon, később pedig egy családnál nevelőnőként, vagy sokkal inkább családtagként vigyázza és nevelje a rábízott gyereket.

Éva a párját is sokáig kereste. Remények és csalódások után végül rátalált arra, akit keresett. Azt gondolta, végre révbe ért, innentől kezdve nem lesz más dolga, mint saját családot alapítani, és az elkövetkezendő évtizedeket családjának és munkájának szentelve azt a nyugalmas életet élni, amire mindig is vágyott. Saját bevallása szerint életének legboldogabb időszaka az volt, amikor saját gyermekének érkezésére várva egyre gömbölyödő pocakját és az egyre szaporodó életjeleket figyelte. Szinte az utolsó pillanatig dolgozott, hogy aztán vidékre költözve életét főállású anyaként folytassa. Egy ideig minden nagyon jól alakult, mikor derült égből villámcsapásként kiderült, hogy szervezetét halálos kór támadta meg. Éva és orvosai hősies küzdelmének köszönhetően, szinte csodával határos módon ekkor még sikerült meggyógyulnia! Családja, elsősorban gyermeke szeretete adott erőt mindehhez! De onnantól fogva már semmi sem volt a régi. Ennek ellenére újra tanulni kezdett, és régi álmát megvalósítva kiváló eredménnyel elvégezte a mixer akadémiát. De arra, hogy akár a régi, akár egy új munkakörben dolgozni kezdjen már nem kerülhetett sor. Négy év szünet után újra feltámadt a betegsége, és minden erőfeszítés dacára szép lassan felőrölte őt. Milyen igazságtalan a sors, hogy a megérdemelt boldog élet helyett ilyen fiatalon itt kellett hagynia bennünket! Az utolsó pillanatig kötelességtudattól vezérelve tette a dolgát. Következetes és szerető anyukaként minden tőle telhetőt, és még azon felül is mindent megtett gyermekéért, és a közösségért is. 

Aki ismerte, szerette őt. Hiánya nap, mint nap fájdalmas űrt hagy maga után.

(Lábatlan, 2014. dec. 10.)

Mécses az Anatómia kertjében
Mécses az Anatómiai Intézet kertjében


Kedves Éva!

Az élet egyik legfájóbb feladatát kaptam, hogy elbúcsúzzak a magam és a kollégák nevében Tőled, akitől mindig csak kaptunk. Szakmai és emberi segítséget, amiért kollégák, szakdolgozók, TDK és Ph.D. hallgatók tucatjai tartozunk örök hálával. Közösségi élményeket és az elmaradhatatlan Mikulás ünnepségeket, amelyek szervezése nélküled elképzelhetetlen lett volna. Mindenben számíthattunk rád. Sosem panaszkodtál, csak tetted a dolgodat.

Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hiszen ha rád gondolunk, csak a mosolyodat látjuk magunk előtt, az örök optimizmus és életöröm kisugárzását. Annyira tudtál örülni mindennek: a párodnak, a kislányodnak, az életednek és még nekünk is. Mennyit nevettünk a folyosón… Még most is látom a büszke arcodat, amikor a kislányodról beszélsz vagy énekelni, táncolni látod. Tudtuk, hogy a gyilkos kórral küzdesz és mégis csak a jóra számítottunk, mert akkora erővel, hittel és akarattal éltél, ami előtt mindennek és mindenkinek fejet kellett hajtania. Erre csak az képes, aki nagyon tud szeretni, és akit nagyon szeretnek. Bármit mutattak a leletek, bármit mondtak az orvosok, Veled együtt hittük, hogy Neked van teljes gyógyulás. Sajnos nem így lett, de ahogy éltél igazi hőssé és példává tett mindannyiunk számára.

Most elköszönök Tőled azzal a hittel, hogy aki így élt az biztosan a fény felé halad és ez a búcsú, nem a végső búcsú. Hiányozni fogsz az életünkből, de a szívünkben örökké velünk maradsz. Legyen az utad könnyű a „hetedik Mennyország” felé! A Jó Isten áldjon Téged!

Zita

Lábatlan, 2014. december 10.

 


Semmelweis Egyetem Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet
Budapest, IX. Tűzoltó u. 58.
Postacím: 1450 Budapest, Pf. 95 Hungary
Tel.: (36-1) 459-1500 / 53600  Fax: (36-1) 215-51-58